megemlekezesHagyományteremtő szándékkal rendezte meg csütörtökön délelőtt a Lencsési Óvoda március 15-ei megemlékezést Adj király katonát! címmel. Az eredetileg szabadtérre, a József Attila Lakótelepen található kosár pálya mögötti, a Lencsési ovi épületei által határolt szabad téren lett volna, azonban az időjárás közbeszólt, így a Lencsési Közösségi Házban lehettünk tanúi a nem mindennapi eseménynek.

Ide kattintva megtekintheti a további fotókat a Csabai Mérleg galériájában. (fotó: Ujházi György)

Több mint háromszáz gyermek bevonásával láthattuk az ünnepi műsor egy részét, és sajnos a faültetés is elmaradt, ám mint azt dr. Erdeiné Gergely Emőke óvodavezetőtől megtudtuk, pótolni fogják ezt a hiányosságot. Egy jelképes, imitált kopjafára kerültek fel így a nemzeti színű szalagok, s az ovisoktól mindenki kokárdát kapott. A csákóban, pártában megjelent, csillogó szemű gyerekek az ünnepség végén egy mozgalmas élőképpel zárták a március 15-ei ünnepséget, ám előtte a Békéscsabai Jókai Színház színistúdiósainak Petőfi Nemzeti dalára készült performancében gyönyörködhettünk Gulyás Attila felkészítésében.

Szarvas Péter
polgármester óvodás korát, majd gyermekei ezen korszakát idézte fel, s elmondta a gyerekeknek, hogy ők is sok-sok verset, dalt tanultak annak idején. Az óvodások életkorának megfelelően, egyedi módon mutatta be Petőfi és Kossuth tevékenységét, jelentőségét.
Dr. Ferenczi Attila, a lakótelepi részönkormányzat vezetője arra emlékeztetett, hogy a forradalom napján is esett az eső, s a márciusi ifjakat ez sem zavarta. Megköszönte a pedagógusok, a szülők és a gyerekek munkáját – kiemelve, hogy egy újabb hagyományos rendezvénnyel gazdagodott a Lencsési.

Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel a körzet képviselői – Tímár Ella, Ferenczi Attila tanácsnok, Túriné Kovács Márta osztályvezető, és Perényiné Czibolya Edit szakreferens.
Vándor Andrea