hu24355 nyusz6A Lencsési Óvoda pedagógusai második éve szervezik meg a családok számára a három helyszínes húsvéti barkácsolást. Idén is sikeres volt a rendezvény.
Együtt barkácsoltak a gyerekek - a képek ide kattintva elérhetőek a Csabi Mérleg galériájában.

Az intézmény mindhárom telephelyén – Napsugárovi, Zöldovi, Kőmívesovi – különböző feladatmegoldásokkal várták a gyerekeket és szüleiket a pedagógusok. Készültek bárányok, és fonattechnikával modern hímes tojások valamint hűtő mágnesek. A barkácsolás közben a gyerekek mondókáztak, énekeltek, az anyukák a sonkafőzési technikákat egyeztették, az apukák „megtanulták” a tojásdíszek elkészítésének fortélyait, de leginkább türelemmel vártak.



A feladat idén is hasonló volt, mint ahogyan az előző évben, a családok a nevezési lapokkal körbejárták az óvodaépületeket, ahol elkészítették a kedves húsvéti figurákat, az állomáshelyeken igazoló-pecsétet kaptak a munka végeztével, majd a célban egy gyűjtőládába dobták a nevezési lapokat. A gyerekek a sikeres barkácsolás „azonnali jutalmaként” csoki tojást választottak.

Idén mindhárom épületnek külön gyűjtőládája volt, így három fődíjat tudtunk kisorsolni. Az ajándékcsomagok tartalma egy-egy sonka, csabai kolbász és kalács. Nagy izgalom volt a kicsik között, hiszen a sorsolás felelőssége is a gyerekek vállát nyomta.
A kicsit fázós délutánt mégis felpezsdítettük, jól érezték magukat kicsik és nagyok, boldogan vártuk a nyuszit.