Jött ősz anyó hideg széllel
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
Látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.
Csanádi Imre: Alma
Érik az alma,
hajlik a gallya,
fűre hajlik, mint egy sátor,
sok édes almától.
Szedjük,
kapjuk,
habosra harapjuk, -
a többivel mi legyen?
holnapra
hagyjuk.
Tordon Ákos: Libabolt
– Libapapucs kapható! –
gá-gá-gágog Lúdanyó.
– Válogathat minden liba,
van itt piros, sárga, lila,
zöldesbarna, szürkéskék...
Nézzék, itt a feketék!
Príma papucs, el nem vásik,
soha többé nem kell másik!
Minden méret kapható!
Minden papucs eladó!
Hosszú a sor, rövid a nap,
de a végén mindenki kap
papucsot a lábára,
csak teljék az árára.
Veres Csilla: télapókor
Jégvirágos téli éjben visít a fagy,
hull a hó, szarvas húzta csengős
szánján útjára kél Télapó
Kis csizmácska,
prémes bakancs,
tükörfényes valahány,
kerül bele mézes füge,
cukorszív meg fahuszár.
Télapónak puttonyában varázslatból van elég,
ablakokon bekukucskál,
üres cipő van-e még?
Reggel a nagy gyereksereg ámuldozik:
hull a hó! Álmok lepte téli éjben itt is járt a Télapó!
Mentovics Éva: Szól a csengő
Szent karácsony éjszakája…
táncot jár a gyertya lángja.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Színes gömbök lengnek rajta,
díszes csomag vár alatta.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Mennyi csoda, mennyi játék,
mennyi hasznos, szép ajándék…
szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Csillag gyúl a fellegekben,
fény csillan a kis szemekben.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Csukás István: Hideg szél fúj
Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
úgysem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre;
seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
el is mehetne, ha tudna,
vele bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
hóembernek!
Mentovics Évs: Az időjós medve
Nem tudjuk, hogy e szokását
vajon honnan vette,
de felébred barlangjában,
s naptárt fog a medve.
- Február van – lapozgatja -,
s azt írja a strófa,
a medve, ki ad magára,
kicammog a hóra,
útnak indul, nem szunyókál,
s bár reszket a lába,
erdőt járva vár a tavasz
édes illatára.
Ám, ha napfény, víg madárdal
járja be a völgyet,
morgolódva fordít hátat
- visszabújni bölcsebb.
Úgy tartják, ha medvénk mellett
ott oson az árnyék,
az erdei kóborlással
negyven napig vár még,
tovább alszik, mert a tél csak
szusszant most egy nagyot,
napsütéses télutónkat
követik még fagyok.
Gazdag Erzsi: Mesebolt
Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt:
fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedűltek.
Öreg anyók szőttek-fontak,
apró manók táncot roptak.
Lidérc ugrált az udvarban,
kaszás pók varrt az ablakban.
A lámpában ecet égett,
az egylábú kettőt lépett,
cégére egy tündér volt:
ilyen volt a mesebolt.
