Pillangó csoport

Sok szeretettel köszöntünk minden kedves látogatót a Pillangó kiscsoport oldalán!

Csoportunk 2015 szeptemberében 17 fős létszámmal indul (10 kislány és 7 kisfiú), mely létszám előreláthatóan januárra 25 főre fog bővülni. Csoportunk tiszta kiscsoport lesz. 

A pillangó csoportban a két óvodapedagógus mellett egy dajka és két pedagógiai asszisztens segíti majd a nevelő munkát. Nagyon várjuk már a gyermekek érkezését csoportunkba, a csoportszobát igyekeztük a megváltozott igényekhez alakítani: játékokat, mesekönyveket, leporellókat átválogatni, elérhető helyre tenni.

Szeptember 1.-től kezdődik az óvoda a Pillangó csoportosok számára, mégis valljuk, hogy a beszoktatás egy folyamat, amely a tényleges beszoktatás előtt megkezdődik. Ezt a folyamatot segítette a nyílt nap, illetve a családlátogatás. A beszoktatást segíti az augusztus 31.-én 16:00-tól megrendezésre kerülő „Játszó délután”.

Olyan mesékkel, dalokkal készülünk az első hetekre, amelyeket otthonról, vagy a bölcsödéből már ismerhetnek a gyermekek. Ebben az időszakban előtérbe kerülnek a lovagoltatók, höcögtetők, simogatók és ringatók, melyek az érzelmi biztonság kialakulását szolgálják.